SOUNDTRACK
TRACKLISTA:
A film komponistája Patric Doyle. Saját elegáns, klasszikus stílusát kihangsúlyozó score-t komponált, amihez a leginkább Hans Zimmer zenéiből ismeretes, a főtémát támogató vonós osztinátó megoldást alkalmazott. Ettől ugyan aláfestése kissé populáris lett, melyért kapott is negatív kritikát bőven, de pont ezek miatt passzol tökéletesen a filmhez. A "Thor" muzsikája leginkább a "Frankenstein" szelídebb, modernebb hangzású kivitelének mondható. A két zene dübörgő ütősei, fenséges motívumai és harsány rezes megoldásai erős párhuzamot teremtenek, de a "Thor"-ban megjelenő elektronikus megoldások és a szerényen fel-felbukkanó kórus hozzátesz valami pluszt a korábban megismert Doyle-féle hangzásvilághoz. A Remote Control-hangzásvilág esetében pedig érdemes megjegyezni, hogy Doyle élő zenekarral produkálta azt a stílust, amit az RC-komponisták általában elektronikusan állítanak elő, így lényegesen jobban is hangzik minden az ő tálalásában.
Témák tekintetében nem fukarkodott, noha markáns vezérmotívumot nem írt a főhős számára, pontosabban olyat nem, mint amilyen tizenöt-húsz éve elvárható lett volna egy képregény-feldolgozás zenéjétől. A vezérmotívumot nem is a címszereplőnek szánta, hanem lakhelyének, a varázslatos Asgardnak, melynek zenei környezetét pátoszos és emelkedett hangvételűre alkotta meg. A témát pedig úgy képzelte el, mint egy régi kelta népdalt, amit aztán az adott jelenethez tovább fejleszthet. A szerző gyakran alkalmazott korábbi munkáinak főtémájaként ilyen egyszerű motívumokat, így ebből a szempontból sem meglepő a score vezérdallama. Már azonnal a második tételben, a "Prologue"-ban hallhatjuk, de természetesen több másik tracknek is ez volt az alapja. Olyannyira, hogy a következő három tétel is ezen alapul. A "Sons of Odin" az elektronikus megoldásokat elvetve, szinte teljesen szimfonikusokkal mutatja be, az "A New King" esetében a szerző egy kicsit visszavesz a tempóból, és inkább a drámai vonalát domborítja ki a vezérdallamnak, majd a "Ride to Observatory"-ban Asgard fenséges látképét aláfestve zendül fel a motívum, míg az egy szuperhőshöz leginkább illő tálalását a "Thor Kills the Destroyer" tartalmazza. Ezen tételnek négy, egymástól alig eltérő variációját is elkészítette a szerző, amikből a rendező a kedvére válogathatott. Külön szerelmi téma nem született, mivel amikor lágyabb, gyengédebb hangvételű muzsika szükségeltetett, akkor a vezérdallamot faragta a szerző érzelmesebbre. Ezek közül kiemelkedik a Doyle régi, szelíd drámai zenéivel rokonítható "Forgive Me", illetve a főhősnek és szerelmének bimbózó románcához született "Can You See Jane?".
Asgard ellentéte, a jégóriások lakhelye, vagyis Jotunheim szintén saját motívumot kapott, mely zeneileg is ellentéte volt Thor világáénak. Erre a sötét megszólalású "Laufey" és a kissé a "Frankenstein" score-ját idéző "Frost Giant Battle" a példa az albumon. A Földön játszódó jelenetek pedig egyszerűbb hangszerelést és több elektronikus megoldást kaptak. Doyle egy interjúban elárulta, hogy előnyére vált skandináv mitológiai ismerete, mely főként Wagner Ring-ciklusából ragadt rá, illetve a zene terén is sok hasonlóságot látott saját kelta vonala és a skandináv muzsikák között. A korábban már említett témagazdagságot pedig az olyan tételek mutatják meg, mint a "Banishment", a sötéten gyönyörű "Odin Confesses", a kórusos "The Destroyer" vagy a dinamikus akciótétel, a "The Compound". Azonban ezek gyakorlatilag egyszer használatos témák, mivel a szerző csupán egy-egy tétel erejéig alkalmazza őket.
Kétségkívül sokakat lepett meg ezzel a score-ral Patrick Doyle, ugyanis szinte kizárt, hogy bárki is ezt a hangzást várta volna tőle, azonban teljesen mindegy, hogy kényszerből vagy önszántából alkalmazta mindezt, mert a végeredményt nem érheti panasz, feltéve, ha az ember nem utasítja el ezt a stílust. A "Thor" aláfestése egyszerre lett modern, korunk mozilátogatóinak elvárását kielégítő muzsika, ugyanakkor megtestesíti szerzője klasszikus hangvételű, egyedi hangzásvilágát is.
|