FORGATÁS
Sam Raimi már a Darkman (1990) után javasolta a Thor témáját filmre vinni, amikor Stan Lee-vel találkozott. A 20th Century Fox azonban nem értette meg az elképzelést.
1997-ig nem foglalkoztak vele, amikor a Marvel Studios gyors bővítésbe kezdett. A film készítése az X-men megjelenése után kapott lendületet. Az első terv az volt, hogy csak tévében mutatják be. Az UPN hálózat vállalkozott volna a sugárzására. 2000 májusában a Marvel Studios megvásárolta az Artisan Entertainmentet, hogy a témából mozifilmet tudjanak készíteni, de a program alvó állapotban volt 2002 áprilisáig, és 2004 júniusában még mindig stúdiót kerestek hozzá. Közben a Sony Pictures Entertainment megszerezte a megfilmesítés jogait, és 2004 decemberében tárgyalásokat folytattak David S. Goyerrel a film megírásáról és a rendezésről. 2005-ben Goyer és a Marvel között vita alakult ki, Goyer kikerült a produkcióból. Ekkor még úgy látszott, hogy a Sony Pictures lesz a forgalmazó.
Mark Protosevich, a Thor képregények rajongója elvállalta a forgatókönyv megírását 2006 áprilisában. Ekkortájban a Paramount Pictures átvette a jogokat a Sonytól.Ugyanabban az évben bejelentették, hogy a film Marvel produkció lesz.
2007 augusztusában a Marvel Studios leszerződtette Marvel Studios a film rendezésére.[46] Vaughn átírta a Protosevich által felvázolt cselekményt, mert annak költségvetése elérte volna a 300 millió dollárt, és levitte a költségeket 150 millióra.
2007 decemberében Protosevich az elképzeléseit így írta le: „Szuperhős film, eredeti történettel, de nem egy ember szerez szuper tulajdonságokat, hanem egy isten ismeri fel valódi képességeit. Az Ótestamentum istenének története, aki az Újtestamentum istenévé válik.” Vaughn 2008 végén kezdte volna a forgatást. Az Iron Man sikere után a Marvel bejelentette, hogy a Thor 2010. június 4-én jelenik meg.
2008 októberében a Marvel Studios hosszútávú megállapodást írt alá a Raleigh Studios-szal arról, hogy a következő négy filmjük forgatását (Iron Man 2, Thor, Captain America: The First Avenger és The Avengers) a Raleigh létesítményeiben fogják végezni. A Production Weekly hírei szerint a forgatás Los Angelesben, január közepén kezdődtek volna, aztán Santa Fe (Új-Mexikó állam) következik március-áprilisban.
A film forgatása 2010. január 11-én kezdődött.Néhány nappal később Clark Gregg aláírt egy szerződést az Iron Man és Iron Man 2 filmekre, Phil Coulson ügynök szerepére. Februárban a Paramount Pictures tárgyalásokba kezdett, hogy használhassák a Del Mar strand 100 méteres szakaszát a filmnek ahhoz a jelenetéhez, ahol hat ló rohan lefelé.2010. március 15-én a produkció átvonult Galisteóba (Új-Mexico állam), ahol egy teljes város építettek fel a forgatáshoz.
Branagh, a rendező, aki gyerekkora óta rajongója a képregénynek, ecsetelte a nehézségeket Asgard és a modern világ közötti kapcsolódás megvalósításáról: „A képregény ábrázolása alapján szerettük volna összekötni, de külön is választani a két világot. Ennek technikai megvalósításaival kísérleteztünk. Ha ez sikerült, akkor ettől ez a film különleges. A primitív és a fejlett, az ókori és a modern összekapcsolása izgalmas és ez feszültséget visz a filmbe.”
Áprilisra a Paramount ejtette a tervet a Del Mar homokos partjával kapcsolatban és helyette egy meg nem nevezett észak-kaliforniai helyszínt választott.
2008 októberében a Marvel Studios hosszútávú megállapodást írt alá a Raleigh Studios-szal arról, hogy a következő négy filmjük forgatását (Iron Man 2, Thor, Captain America: The First Avenger és The Avengers) a Raleigh létesítményeiben fogják végezni. A Production Weekly hírei szerint a forgatás Los Angelesben, január közepén kezdődtek volna, aztán Santa Fe (Új-Mexikó állam) következik március-áprilisban.
A film forgatása 2010. január 11-én kezdődött. Néhány nappal később Clark Gregg aláírt egy szerződést az Iron Man és Iron Man 2 filmekre, Phil Coulson ügynök szerepére. Februárban a Paramount Pictures tárgyalásokba kezdett, hogy használhassák a Del Mar strand 100 méteres szakaszát a filmnek ahhoz a jelenetéhez, ahol hat ló rohan lefelé. 2010. március 15-én a produkció átvonult Galisteóba (Új-Mexico állam), ahol egy teljes város építettek fel a forgatáshoz.

|