Chris Hemsworth együtt szerepelt korábbi kedvesével, Isabel Lucas-szal az ausztrál szappanoperában a Home and Away-ben. A forgatás alatt szerettek egymásba 2004 körül, és több, mint 2 év együttjárás után 2006 júniusában szakítottak. Állítólag 2 hónappal később ismét egymásra találtak,de 2008-ban végleg külön váltak útjaik. 2012-ben együtt dolgoztak, a Red Dawn című filmben.
Chris 2010-ben ismerte meg jelenlegi feleségét, a magyar felmenőkkel bíró, spanyol színésznőt, Elsa Patakyt. Közös ismerőseik által találkoztak még 2010 nyarán, majd szeptemberben publikussá tették kapcsolatukat. 2010 decemberében, néhány hónapnyi együttjárás után házasodtak össze Ausztráliában. 3 közös gyermekük született, Indiana Rose (2010 májusában) és az iker fiúk Tristan és Sasha (2014. május).
|